Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2018

Szeptember 29. - Utazás haza

Reggel 5 órakor csörgött az ébresztő óra, elérkezett a nap, amit már vártunk egy ideje; ma újra a szeretteinkkel leszünk. A hideg ellenére hamar kimásztunk az ágyból, gyors készülődés és reggeli után összepakoltuk az utolsó dolgainkat is, és 6 órakor elindult a West Action Station-re. A megbeszéltnél korábban sikerült odaérnünk, így türelmesen vártunk a többiekre. Miután mindenki megérkezett, bepakoltunk a buszba, és el is indultunk a reptér felé. 8.30 körül oda is értünk, és megkezdtük a becsekkolást és a poggyász leadást. Utána következett a biztonsági ellenőrzés, majd szép lassan elérkeztünk a beszálláshoz, aztán a felszálláshoz. 11.05-kor szálltunk fel, kb. 2 és fél óra volt az út Budapestig. Az úton minden rendben volt, mindenki el tudta magát foglalni, így gyorsan ment az idő. 14.30-kor megérkeztünk a budapesti reptérre, felvettük a csomagjainkat, és indultunk is Székesfehérvárra. Szegedi Szabina, Jáni Rebeka

2018. szeptember 14. - 5. munkanap

Kép
Pallag Anikó és én, Kiss Viktória Mónika egy indiai könyvelő cégnél dolgozunk, a Taj accountants-ban. Ez az 5. munkanapunk itt Londonban. A legtöbb munkatársunk indiai származású, így a kultúrájukról is tudtunk meg egyet, s mást eddig. Például, hogy minden nap imádkoznak ebéd után és gyakran mosnak lábat.  A kelés nem ment olyan könnyen, mint eddig. Ennek ellenére a napunk jól és vidáman telt, a munkával töltött órák gyorsan teltek. Egy hét után nagyon érezhető volt a változás. A munkatársakkal való kommunikáció gördülékenyebben ment, felszabadultabbak voltunk, együtt nevettünk másokkal, beszélgettünk. Mikor odaértünk, a munkatársaink anyanyelvükön köszöntöttek minket.  A mai napunk úgy kezdődött, hogy m egismerkedtünk az új gyakornokkal, egy egyetemista fiúval, aki New Yorkból érkezett.     Megint sokszínű és változatos munkákat kaptunk. Számlákat válogattunk, Excelben összeírtam a kiadásokat, és az ott használt könyvelőprogramba be is írtam őket, a QuickBooks-ba. Későb
Kép
Utolsó munkanapunk az Egyesült Királyságban A mai nap is úgy indult, mint az elmúlt 3 hétben a legtöbb. Ébredés, reggelizés, készülődés és végül irány a munka. Bőséges reggeli  A munkahelyen közösen megterveztünk és elkészítettünk egy videót, amelyben kapcsolattartónk Klaudia beszél egy kicsit a könyvelő cégről (Capital Business Link), ahol a 3 hetes szakmai gyakorlatunkat végeztük, elmondja milyen fajta feladatokat csináltunk és véleményt formál a munkánkról, a munkához való hozzáállásunkról és a személyiségünkről is. Ezt követően megkaptuk a referencialevelünket, amelyet meglepődötten fogadtunk, hiszen az önéletrajzunk mellet nagyon jól fog mutatni egy külföldi munkaadó ajánlása. Referencialevél A meglepetés csak ezután jött! Köszönetet mondtak nekünk a 3 hét alatt nyújtott segítségünkért, precizitásunkért és a hozzáállásunkért. Emlékként kaptunk egy képeslapot, amelyben 4-en kívántak nekünk sok szerencsét a jövőben és emellett egy kis ajándékkal is kedves

2018 Szeptember 19 - 8. munkanap

Kép
Energikusan kezdhetük a második hetünk nyolcadik munkanapját. Magamon kívűl még hárman dolgozunk a Regus nevű cégnél amely Kingdom Street-en található meg. Elég változatos feladatokat bíznak ránk, például videók szerkesztését vagy teljesen új web oldalak elkészítését és programozását. A mai nap neki álltunk befejezni a tegnapi videókat. Mivel tegnap úgy hagytuk ott a gépet, hogy az a videót lejátszható minőségbe alakította, azzal már a mai napra végzett a gép. Azokat a színeket, amiket a program elrontott, utólag megcsináltuk és így az U niquely Wired logó-ja nem sárga lett, hanem kék, mint amilyennek kellett volna lennie. Miután végeztünk a videóval, le kellett szedni egy kilenc órás videót az internetről. Amíg az töltött, mind a ketten kaptunk saját feladatot. Balázsnak blokkokat kellet szét válogatnia és Excel táblázatba beírnia azokat. Az én feladatom az volt, hogy kaptam egy Excel táblázatot, amiben 500 bank CEO-jának a neve volt ki gyűjtve a bank nevével egy

2018. szeptember 15. - A 7. nap Londonban

Kép
Szombat reggel a Green Park nevű helyen találkozott a csoport. Ez a park a Buckingham Palota mellett helyezkedik el. Innen a St. James Parkba mentünk tovább. Itt lehetett reggelizni és kávét inni jó. A park tele volt állatokkal, amik mind a királynő tulajdonát képezik. Találkoztunk mókusokkal, többen meg is etették őket, mert olyan szelídek, hogy az ember kezéből esznek, mivel megszokták az ember közelségét. Ezután elhaladtunk a lovas őrök mellett, majd a Big Ben-hez értünk. Sajnos nem tudtuk megcsodálni, mivel éppen felújítás alatt áll. Innen már lehetett látni a London Eye-t. Átsétáltunk a Westminster hídon, majd sorba álltunk az óriáskerékhez. A sor elég hosszú volt, még úgy is, hogy a jegyeket előre lefoglaltuk. Viszont megérte kivárni a sort, mert a kilátás csodálatos volt. Messzire el lehetett látni, és mindenhol hatalmas épületek, lakóházak voltak. A fent töltött fél óra nagyon hamar eltelt, ezt mindenki szinte fényképezéssel töltötte. Leszállás után volt egy óránk a hajóútig

2018. szeptember 27. - A 14. munkanap Londonban

Kép
Ma délelőtt Mauritius bankjait kellett kigyűjtenem, ami egy kis sziget Madagaszkár mellett. A kigyűjtés után ismét a vezérigazgatót és a központi irodát kellett megtalálni. Romina elmondása szerint egyes országok jobban szeretik a névre szóló leveleket, és van, aki e-mail helyett a papír alapú levelet preferálja jobban. Délben ebédleltünk, majd mentünk is a konferenciára Kanaway-hez. A konferencia hasonló volt, mint nálunk egy pályaválasztási kiállítás, vagyis én ehhez tudom hasonlítani. Különféle cégek tartottak bemutatókat a fejlesztéseikről és kis kiállításokat tekinthettünk meg. Kicsit nehéz volt megérteni, mert sok szakmai szó hangzott el, de talán nagyvonalakban megértettem. Kanaway elmondta, hogy ide különféle területekről érkeznek cégek, és az azonos részlegen dolgozók tovább fejlődhetnek, tanulhatnak egymástól.   A helyszín a St. Paul’s Hotel volt a St. Paul’s Cathedral mellett, amire gyönyörű volt a kilátás. Délután még egyénileg visszamentem a British Museumba mer
Kép
A mai nap a 12. munaknapunk, itt Londonban. A cégünk az Uxbridge Roadon található, Capital Business Links Ltd. névre hallgat. Kollégáink nagyrészt lengyelek, de vannak angolok is alacsony létszámmal. Ha valami gond van, bátran fordulhatunk hozzájuk, mert nagyon segítőkészek. Rengeteg gyakornok fordul meg nálunk, nap mint nap. Mi négyen, Karolinával, valamint Nikiivel és Bogival ide kerültünk. A fő feladatkörök adótanácsadás, valamint könyvelés, bérszámfejtés. Ezen belül kisebb, részletesebb, de igen bizalmas és felelősségteljes munkák vannak, amelyeket örömmel és bizalommal bíznak ránk. Ezen a napon egy külön irodába kerültem, a többiektől messze. Irek irodájaba, aki a cég egyik könyvelője is. A feladatom pedig az volt, hogy ellenőrizzem a könyvelésre várakozó mappáit, hogy minden mappa hozzá tartozik-e. Ez egy hosszú folyamat volt; mert egy angol nyelvű programban kellett minden adatot kikeresnem, egyesével. Ahogy az idő telt-múlt, a feladataim végére értem. Ezután megkerest

2018. szeptember 21. - A tizedik munkanap Londonban

Kép
Megkezdődött a második hét utolsó munkanapja, azaz a 10. munkanap. Egyedül osztottak be a Dephna Housenál található egyik céghez, a Computer Forensics Lab-hez. A cég maga inkább a számítógépek adatainak helyreállításával, megmentésével foglalkozik, mentoraim  mégis nagyon sok téren kiemelkednek; például a programozásban is. Az elmúlt két hétben egy gyermekeknek, vagy informatikai háttérrel nem rendelkező személyeknek kitalált kis programmal foglalkoztam. Először csak a kijelölt projekteket kellett lemásolnom, hogy ezen keresztül megértsem, hozzászokjak a programozás alapjaihoz, a második hét végén pedig már önállóan kellett kitalálnom, hogy milyen programot is szeretnék összeállítani. Így a ma többnyire azzal telt a napom, hogy ötletek után kutattam, és kipróbálgattam dolgokat, de végül csak a már elkezdett pacman-es játékban végeztünk el apróbb változtatásokat, a végére így nézett ki: Így, hamar letelt a munkaidő és már négy óra is lett, úgyhogy elpakoltam és elindultam vissza

Szeptember 22. szombat

Kép
A kis csapatunk már a 14. napját tölti Londonban. A második hétvégét kezdjük meg ebben a gyönyörű városban és ahogyan a múlt hétvégén, most is együtt kirándulunk és fedezzük fel a város szépségeit. Reggel 10:30 órakor találkoztunk a Baker Streeten, majd együtt beálltunk a sorba a Madame Tussauds elé. Mind nagy kíváncsisággal léptük át a küszöböt, ami a kedvenceink felé vezetett. Különböző termeken haladtunk át, mindegyik jól ki lett alakítva megadott téma szerint. Volt celebeknek kialakított terem, színészeknek, Star Wars-nak, a Marvel hősöknek, de még a királyi család és az amerikai elnökök szobrával is fotózkodhattunk. Kiskocsival is utazhattunk a díszletek között, amik megmutatták London történetét, a járványok és a halálozásoktól, a fejlődésen át, a mai tündöklő Londonig. Ha ez még mindig nem volt elég egy kis 4D-s Marvel mesefilmet is megtekinthettünk. Egy gyors ebédszünet után elindultunk a Temze partján fekvő Tower of London hoz. Az idő sajnos nem kedvezett nekün

2018. szeptember 18. - 7. munkanapunk Londonban

Kép
Megkezdtük a második hetünket Londonban. Lakótársaimmal a KBM - Chartered Certified Accountants cégnél dolgozunk. Az első hét folyamán sikerült megfelelőképpen belerázódnunk a munkavégzésbe.  Mindig változatos feladatokat bíznak ránk. Eddig még nem volt rá alkalmunk, hogy semmittevéssel töltsük az időnket.  A mai nap során azt a feladatot bízták ránk, hogy Nyugat-Londonban kellett egyetemeket keresnünk és a legközelebb tartandó eseményeiket kellett Excel táblázatban rögzítenünk megadott szempontok szerint.  De ezen felül természetesen kapunk más feladatokat is, mint például: iratok megsemmisítés, beérkező levelek scannelése. Mivel a céghez rengeteg gyakornok érkezik és nekik egy tesztsoron kell átesniük, így több száz feladatlapot kellett nyomtatnunk. Majd ezeket a teszteket, pár nap elteltével, nekünk kellett kijavítanunk.  Mindennap, munka után ellátogatunk a belvárosban. Ma az Oxford Streetre mentünk. Egyszer már volt alkalmunk elmenni, de egy nap nem lett volna elég, hog

8. munkanapunk Londonban

Kép
    Ma a 11. napunkat kezdtük meg Londonban, ezen belül a 8. munkanapot. Ketten dolgozunk az Able Can Business Travel & Tourism utazási irodában, amely a Green Parkkal szemben található. Ez az utazási iroda , személyre szabott programokat és vízumszolgáltatásokat nyújt, valamint repülési, szállodai és autókölcsönzési foglalásokat kínál világszerte. Rajtunk kívül még két ember dolgozik itt. Egy asszisztens és a főnökünk, Ziad El Masri. Nagyon jól érezzük magunkat náluk, hiszen mindig kedvesek velünk és segítőkészek. Ma fontos feladatot bíztak ránk. Mi szerkeszthetjük az Able Can Travel weblapját. E gyesével átnézem az országokat, hogy azok városainak szerkesszek egy-egy honlapot. Mielőtt neki álltam volna ennek a feladatnak, Excel táblázatba kigyűjtöttem az összes országot és azok városait. Sorba rendeztem őket majd egyeztettem, melyik van már nyilvánosan kint a honlapon és melyik az, amelyik szerkesztésre szorul vagy egyáltalán nincs még neki honlapja. Ezután újabb lapokat kész